







A nyár közepén ismét kajakok, kenuk, SUP-ok és sárkányhajók hada árasztja majd el a Zamárdi Szabadstrandot. A 2023-as Hervis Balaton-átevezés már a hatodik lesz a sorban, melyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség július 15-én rendez meg.
Szabadidő / Sport Breaking Esemény BalatonSzombaton egy időben két eseményt is rendeztek a Mosoni-Dunán. Az igazolt versenyzők számára ismét megtartották a Mosoni-Duna 75 leevezést, ugyanakkor kezdetét vette a szabadidős szezon is, a Hazai Vizeken sorozat első állomása Mosoni-Duna Túraverseny volt. Összesen több, mint négyszázan szálltak vízre, a rendkívül sikeres napról Weisz Róbert a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) regionális működésért felelős alelnöke, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetője, egyben a két esemény főszervezője számolt be honlapunknak.
A hétvégén hivatalosan is megkezdődik a Hazai Vizeken 2023-as évada. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szabadidős sorozata idén négy állomásból áll, és most szombaton a Mosoni-Duna Túraversennyel veszi kezdetét, ahol négyféle táv közül is választhatnak a mozogni vágyók.