A Vidám Delfin Vízibázis, Kemping, Panzió és Étterem Tiszabecs az ország szinte legkeletibb csücskében, Tiszabecsen található szálláshely. Itt folyik a Tisza folyó Magyarország területére, és a tiszabecsi szabadstrand az első magyarországi lehetőség, ahol a vízitúrázók vízre tudják tenni kajakjukat, kenujukat. A strand itt még kavicsos, így a Tisza vize kristály tiszta. Itt még valóban “szőke” a Tisza, ahogy azt a helyi emberek mondják. A tiszabecsi strandtól kempingünk és panziónk mindössze 90 méterre található, az árvízvédelmi töltés mögött, védett belterületen. A kempingből a strand gyalogosan könnyen megközelíthető.
Kempingünket büszkén mondhatjuk a Felső-Tisza egyik legkomfortosabb táborozó helyének. 2021-ben felújított, modern zuhanyzó és vizesblokk, gondosan ápolt, füvesített, parkosított, sík terület, árnyékos sátorozó helyek és a Tisza közelsége csábítja. A kemping területén szalonnasütő, szabadtéri ping-pong asztalok, strandröplabda pálya, játszótér és kültéri erősítő eszközök találhatók, melyet a vendégeink ingyen igénybe vehetnek.
A kemping területén található a négy épületből álló panziónk is.
Az első és második épületben található szobákat 2019-ben felújítottuk, így új padló és oldalfal burkolatú, új bútorokkal felszerelt, vadonatúj fürdőszobákkal rendelkező szobákkal várjuk vendégeinket a tiszabecsi Vidám Delfin Panzióban.
A harmadik épületben 2 darab 6 ágyas és egy darab 4 ágyas szoba található, összesen 16 fő részére, minden szobában fürdőszoba áll rendelkezésre, melyekben zuhanyzó, wc, mosdó található. A negyedik épületben 1 darab 4 ágyas, 1 darab 5 ágyas és 1 darab 7 ágyas szoba található, melyek fürdőszobával vannak felszerelve. Az épületek új, téglából épült, cserépfedésű építmények. Minden szobához tartozik fürdőszoba, mely épített zuhanyzófülkés zuhanyzóval, wc-vel és mosdóval van felszerelve. A szobák csempével burkoltak, az oldal falakat kő utánzatú csempe, plafonjukat lambéria díszíti. Látogasson el a Vidám Delfin Panzió galériájába, ahol minden épületet és szobatípust megtekinthet.
Az itt üdülő vendégeknek számos programot tudunk biztosítani:
Diákcsoportoknak az alábbi programokat kínáljuk:
Nyári táborok a Vidám Delfin Vízibázis, Kemping, Panzió és Étterem Tiszabecs szervezésében:
Létesítményeink kiváló helyszínéül szolgálnak bármilyen témájú gyerektábor lebonyolításához:
Közel 100 fő részére tudunk panziós ellátást biztosítani, tégla építésű panzióinkban, fürdőszobás szobákban. Főleg 2, 3 és 4 ágyas szobáink vannak, de néhány 5-6 ágyassal és egy 12 ágyas buliszobával és apartmanházzal is szolgálhatunk. Szobáink színvonala jócskán felülmúlja egy átlagos ifjúsági tábor szobáinak kényelmét.
Saját, helyben működő éttermünkben a csoport étkeztetését igényeknek megfelelően le tudjuk bonyolítani. Falusi búbos kemencében sütött kemencés étel is beiktatható a menübe.
4 közösségi helyiséggel rendelkezünk: 100 fős padokkal és asztalokkal felszerelt büfé alatti terasszal, 80 fős asztalokkal és székekkel, valamint hangosítással és projektorral felszerelt étteremmel és teraszával, 30 fős padokkal és lócákkal felszerelt sörsátorral, valamint 30 fős kemencés gasztronómiai épülettel. Ezek a létesítmények kiváló színterei lehetnek a csoportok foglalkozásainak lebonyolítására.
Számos extra programmal tudjuk kiegészíteni az itt táborozó gyerekek programját, mint pl.: motorcsónakázás, kerékpártúra, kajakozás-kenuzás a helyi tiszabecsi strandon vagy akár egész napos vízitúra az Öreg Túron, éjszakai gyalogtúra az ártéren… és még sorolhatnám. Nyári szezonban egy testnevelőkből álló rugalmas csapat tud segíteni ennek lebonyolításában.
A kemping területén büfé üzemel, ahol italokat, édességeket, kávét, jégkrémet…stb. árusítunk. Szintén a kempingben üzemel a Vidám Delfin Étterem is, ahol reggelit, ebédet és vacsorát fogyaszthatnak el vendégeink. Csoportok étkeztetését előzetes egyeztetés alapján vagy programhoz kapcsolódóan vállaljuk.
Csapatépítés a Vidám Delfin Kemping és Panzióban:
A tiszabecsi Vízibázisunk kiváló lehetőséget nyújt cégek, baráti társaságok, munkaközösségek, évfolyam- és osztálytalálkozók programjainak lebonyolítására. Elő- és utószezonban a teljes kapacitás igénye esetén akár a teljes tiszabecsi vízibázis lefoglalható. Főszezonban is a több közösségi térnek köszönhetően biztosítható az elszigeteltség, amennyiben ez igényként felmerül.
Amit javaslunk a csapat építés – team building – sikeréhez: Kalandos és vadregényes Öreg Túr vízitúra vagy tiszatúra, kerékpártúra a környék megismeréséhez, kemencés kenyérlángos party…
Érdeklődés esetén egyedi árajánlatot adunk!