Szeles, ugyanakkor napsütéses időjárásban zajlott az idei Fonyód Meet&SUP SUP magyar bajnokság és Open SUP verseny. A Kutyás-strandon több, mint száz deszka siklott a nagy hullámokkal tarkított Balatonon.
A verseny a péntek esti viharos széllökésekkel tarkított időjárás miatt, biztonsági okokból csak szombat délután vette kezdetét. A szél ugyan még ekkor is kihívás elé állította az indulókat, de ez csak még izgalmasabbá tette a futamokat.
„Amikor megérkeztünk Fonyódra még másodfokú viharjelzés volt érvényben, de szerencsére ez hamar enyhült, így a verseny megrendezése elől is elhárult minden akadály. – mondta Foltán László, a SUP szakág vezetőedzője. - Nyilván a pályát kicsit így is át kellett alakítani, de szerintem a maximumot kihoztuk a mai napból. A tavalyi világbajnokságon több külföldi profi is elmondta, hogy tréfás vízfelület a Balaton a hegyes, sűrű hullámai miatt. Annak viszont külön örülök, hogy már serdülő futamokat is tudtunk rendezni.”
A magyar bajnokság keretein belül a versenyzési engedéllyel rendelkezők, két kategóriában és három korosztályban mérték össze tudásukat. Ezen belül külön értékelték a felfújható és a merev deszkával indulókat is. Sprintben serdülőknél ötszáz, az ifjúsági és felnőtt korosztályban a klasszikus kétszáz méter volt a táv. Hosszútáv kategóriában a férfiaknak négy, a hölgyeknek két kilométert kellett teljesíteniük. Ami az Open versenyeket illeti, a hosszútáv és a technikai versenyben is bárki elindulhatott.
Kiemelkedő teljesítményekben sem volt hiány, a válogatott tagjai közül Kövér Márton sprintben és hosszútávon is magyar bajnok lett, míg a friss világkupa győztes Slekta Réka a hosszútávon szerzett ezüstérme mellett, sprintben és az Open technikai számban is győzött.
„Azt láttam, hogy a fiatalok Blaskó Dominik, Pesti János is nagyon szépen fejlődnek, és egyébként is a VITALITÁS Sportegyesületnél remek utánpótlásnevelés zajlik. Öröm látni, hogy most már nem csak 30 év feletti kenusok versenyeznek, hanem a fiatalok is itt vannak, komoly csatákat vívnak, és mernek a felnőttek közé is nevezni.
Szerintem jó irányba haladunk.”
– értékelte az egész eseményt Foltán László.
A magyar bajnokság eredményei:
Férfi felnőtt, U23 sprint 200 méter merev deszka:
Férfi felnőtt, U23 sprint 200 méter felfújható deszka:
Női felnőtt, U23 sprint 200 méter merev deszka:
Női felnőtt, U23 sprint 200 méter felfújható deszka:
Férfi ifjúsági sprint 200 méter felfújható deszka:
Női ifjúsági sprint 200 méter felfújható deszka:
Férfi serdülő 500 méter felfújható deszka:
Női serdülő 500 méter felfújható deszka:
Férfi felnőtt 4 km merev deszka:
Férfi Felnőtt 4 km felfújható deszka:
Férfi ifjúsági 4 km felfújható deszka:
Férfi serdülő 4 km felfújható deszka:
Női felnőtt 2 km merev deszka:
Női felnőtt 2 km felfújható deszka:
Női ifjúsági 2 km felfújható deszka:
Női serdülő 2km felfújható:
Az Open versenyszámok eredményei:
Férfi technikai felfújható deszka:
Férfi technikai merev deszka:
Női technikai felfújható deszka:
Női technikai merev deszka:
Női hosszútáv felfújható deszka:
Női hosszútáv merev deszka:
Férfi hosszútáv felfújható deszka:
Férfi hosszútáv merev deszka: