A Dunakanyar kapuja, Dunakeszi idén is várja a természetet kedvelő sportos víztúrázókat és vízisportok kedvelőit. Európa második leghosszabb folyóján evezni felejthetetlen élmény biztosít, és még az erős sodrástól sem kell tartani. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Dunakeszi Sárkányhajó Sportegyesület és sarkanyhajozz.hu csapatának célja, hogy a Dunakanyarban olyan szabadidős evezések, versenyek jöjjenek, amelyek lehetőséget biztosítanak a szabadidős sportolóknak, hogy megméressék magukat, ugyanakkor a rendezvény egész napos vízparti családi program keretében kínáljon tartalmas időtöltést a résztvevők számára. Dunakeszi idén is várja a természetet kedvelő sportos víztúrázókat és vízisportok kedvelőit.
Eseményünk Ötpróba pontgyűjtő állomás egyben!
Előnevezési díj: (2023. június 1. csütörtök 20:00-ig)
Helyszíni nevezési díj:
Ötpróba sárkányhajóval: sárkányhajót, kormányost a rendezők biztosítanak
Kísérő ebédjegy vásárlás: Babgulyás + kenyér
A 2860 kilométer hosszú Dunánál egész Európában csak a Volga hosszabb. Hazánk fő folyója, amely országokon átívelő útja során hegyek, völgyek mellett halad el, sziklákon és síkságokon keresztül, mire Németországban a Fekete-tengerbe ömlik. Magyarországi szakasza 417 kilométer, emellett több száz mellékfolyója és mellékága van.
A fővárostól északra lévő szakaszon a sodrás gyengébb, békés, széles, sima vízfelület várja a Dunakeszi Vízifutam résztvevőit. Ami a távot illeti, szabadstrandról indulva, az M0-ás híd irányába majd egy fordulót követően visszaevezve, egy 11 kilométeres kört teljesíthetnek az indulók.
A nemrég felújított szabadstrand mellett található Katonadomb Szabadidőpark, Dunakeszi legnagyobb közparkja, ahol játszótér, kiépített sétányok és különféle sportpályák is várják a mozogni vágyókat. Kiváló lehetőség egy aktív családi hétvége eltöltésére.
Versenytáv
Start / Cél: Dunakeszi Strand
Eredményhirdetés: Dunakeszi Strand
Kajak, kenu, outrigger, sárkányhajó táv:
Útvonal: Start: Dunakeszi, Völgymenet a bal partot követve, a zöld bója és a bal part között evezve, a Dunakeszi sóder kiemelőt elhagyva, a bal part mellett tovább evezni az M0-ás Híd bal parti pilon megkerülésével a part vonalát tartva a Sóder kiemelőt (Duna 1661 Fkm) elhagyva vissza érkezés a célba, Dunakeszi strandra.
SUP:
Start: Dunakeszi, Völgymenet a bal partot követve, a zöld bója és a part között evezve, a Dunakeszi sóder kiemelőt megkerülve a bal part mellett (Duna 1663 Fkm), visszaevezni a célba, Dunakeszire.
Kategóriák
OPEN KAJAK |
TÚRAKAJAK |
TENGERI KAJAK |
OUTRIGGER |
TÚRAKENU |
SUP |
Sárkányhajó |
női egyes |
női egyes |
női egyes |
női egyes |
női páros |
női egyes |
|
férfi egyes |
férfi egyes |
férfi egyes |
férfi egyes |
férfi páros |
férfi egyes |
|
csapat |
csapat |
páros |
hármas |
|||
négyes |
Sárkányhajó kategóriában lehetőség van egyénileg vagy kisebb csoportban is jelentkezni, ugyanis a végleges, teljes létszámú sárkányhajó egységek az eseményen kerülnek kihirdetésre.
Open kajak kategóriában bármilyen típusú kajakkal lehetőség van az indulásra.
Túrakajak kategóriába sorolandóak azon hajótípusok, melyek szélessége 39cm és 51cm közé esik.
Tengeri kajak kategóriába azon hajótípusokkal van lehetőség a nevezésre, melyek 51 cm-nél szélesebb hajótípusok.
Azon kategóriá(ka)t, mely(ek)ben az esemény napján nincsen legalább 3 induló, összevonjuk a leginkább hasonló kategóriával.
Az esemény honlapján, a rajtszám alapján minden induló elérheti saját, egyedi névre szóló emléklapját. Az emléklap azonnal megosztható, letölthető.
A távot teljesítők befutó érmet kapnak.
A verseznyszámok indulóinak, kategóriák szerinti 1-3 helyezettje, egyedi Hazai Vizeken éremmel térhet haza.
Kajak, kenu és SUP felszerelés bérlésére korlátozott számban van lehetőség előzetes egyeztetés alapján.
Elérhetőség:
Bauer Márton
tel.: +36 70 336 6460
e-mail: info@sarkanyhajozz.hu
Előzetes program:
Érkezés | 08:00-09:30 |
Technikai értekezlet | 09:35-09:45 |
Rajtidő | 10:00-10:20 |
Tervezett eredményhirdetés | 12:00-13:00 között |
Rajtidő:
Megkérünk minden versenyzőt, hogy a rajt előtt legkésőbb másfél órával érkezzen meg a helyszínre.
Kategória | Rajtidő |
Kajak, Sárkányhajó | 10:00 |
Kenu | 10:10 |
SUP | 10:20 |
Online nevezés:
Az online nevezést, 2023. június 1-én 20:00 óráig lehet leadni.
Kérjük, hogy a nevezési felületen megadott instrukciókat követve adja le a nevezést.
Helyszíni nevezés:
Korlátozott számban lehetőség van helyszíni nevezés leadására az esemény napján az egyes regisztrációs pontokon. Helyszíni nevezést a regisztrációs pultnál a nevezési lap, a személyes regisztrációs lap és a felelősségvállalási nyilatkozat kitöltésével lehet kezdeményezni. A nevezés a nevezési díj befizetésével válik érvényessé.
A nevezési díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
Nevezési díj befizetése
A nevezési díjat bankkártyával a nevezési felület kell kiegyenlíteni. A fizetés a barion online fizetési rendszerén keresztül történik. A nevezési díj összege az esemény napjáig csak zárolásra kerül a bankszámlán, a rendszer az összeget az Beevezés napján emeli le a számláról.
Számlatulajdonos: Dunakeszi SH ÖTSE
Számlaszám: 10402018-50526768-89871004 /K&H Bank/
Megjegyzés rovat: egyén / csapat név, Dunakeszi Futam, 2023 (csapathajó esetén kérjük a csapattagok neveit felsorolni)
Átutalás esetén a számlát csak akkor tudjuk kiállítani, ha a számlázási adatok az utalásban fel lettek tüntetve /szervezet részére, ha a vevő neve és címe fel lett tüntetve/
Csak a befizetett nevezési díjjal válik a nevezés érvényessé.
16 év felettiek számára a vízi járműben tartózkodók számának megfelelő számú vízrendészeti szabályoknak megfelelő mentőmellényt kell biztosítani.
Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, melyről online a nevezés során vagy a helyszínen nyilatkozik.
Az esemény résztvevőire a hajózási szabályzat rendelkezései vonatkoznak. Elsőbbség adási kötelezettsége a hajózási szabályzatban meghatározott járműnek van.
Mentőmellény viselése 16 év alatt kötelező.
A fordulók rajtja előtt elhangzott vízterület sajátosságaira és főleg veszélyeire vonatkozó információkat kötelező betartani. Erről nyilatkozniuk kell a résztvevőknek a nevezés során.
Felszerelés
A rendezők sárkányhajókat, tapasztalt kormányosokat és lapátokat mindenki részére biztosítanak. Saját lapát használata megengedett.
Pontosság
Megkérünk minden résztvevőt, hogy a versenyre időben, minimálisan egy órával a futam kezdete előtt érkezzen meg. Aki lekési a futamát (a futam előtt 25 perccel a csapatoknak a kijelölt vízre szálló helyen fel kell sorakozniuk ellenőrzés és időbeni vízre szállás céljából), azt nem tudjuk megvárni vagy részükre a futamot újra megrendezni.
Öltözködés
A versenyzőknek a Dunakeszi Kajak Club mosdói és zuhanyzói rendelkezésre állnak. Aki teheti, a zsúfoltság elkerülése végett már eleve sportfelszerelésben jöjjön! Az értékeire mindenki maga vigyázzon, a rendezők azokért felelősséget nem vállalnak.
Parkolás
Dunakeszi, Katonadomb u. 5.
Kijelölt parkolóban, a Katonadomb környékén a szabad területen.
A Duna partra csak a hajó oda szállításának idejéig engedélyezett, ezt követően a kijelölt parkolót kérjük használni.
Étkezés, ellátás
A verseny helyszínén büfé üzemel, valamint a versenyzőknek ebédet biztosítunk.